Szorongás

Dr. James Krag és Dr. Jim Brooks pszichiáterek válaszolnak a szorongással kapcsolatos kérdésekre, és elmagyarázzák, hogy a TM hogyan tud segíteni az ilyen esetekben.

K: Állandóan nyomás alatt vagyok, otthon és a munkahelyemen egyaránt. A barátaim is azt mondják, hogy stresszes vagyok. Hasznos lehet-e számomra a TM?
válasz

Dr. Brooks: Az amerikaiak 20%-ánál figyelhető meg a szorongás. A stressz akkor jelentkezik, mikor valaki a vele szemben támasztott elvárásokank egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tud megfelelni. Ha valaminek nem tudunk megfelelni, akkor az szorongást okoz és arra ösztönöz bennünket, hogy különféle módszerekkel próbáljuk megszüntetni ezt a helyzetet: evéssel, TV-nézéssel, alkohollal, dohányzással, élénkítő, illetve kábítószerek használatával stb. Ezek a módszerek azonban rövidlátó és sikertelen próbálkozások arra, hogy csökkentsük az életünkben jelen lévő stresszt, mivel egyáltalán nem segítenek a jobb teljesítmény elérésében. Sőt: idővel csak rontják az alkalmazkodóképességünket. Ezáltal a stressz egy olyan ördögi körébe kerülünk, amelyben minél kevesebbet teljesítünk, annál gyakrabban fordulunk ezekhez az eszközökhöz, illetve szerekhez, ami tovább rontja a teljesítményünket.

A TM gyakorlása kiszabadíthat bennünket ebből az ördögi körből. A TM során megtapasztaljuk, ahogy az elménk egyre csendesebbé és nyugodtabbá válik, és egyre közelebb kerülünk a gondolkodási folyamatok forrásához, az ún. „tiszta tudatossághoz". A pihenő éberség ezen állapotában a test mélyen pihen, az elme pedig teljesen éber. Ez a mély pihenés feloldja a stresszeket és a feszültségeket. Az elme nyugodtabb mködési szintjeinek megtapasztalása miatt a TM-esek gyakran mondják, hogy kevesebb stresszt és nyomást éreznek, otthon és a munkahelyen egyaránt. kapcsolódó tudományos kutatások

K: Nagyon nyugtalan vagyok. Mi van, ha nem tudok elég nyugodtan ülni a meditációhoz?
válasz

Dr. Brooks: A pihenő éberség egy nagyon kellemes tapasztalat, és lehetővé teszi, hogy napi kétszer 20 percig nyugodtan tudjunk ülni. A rendszeres gyakorlás mélyrehatóan oldja a stresszt, így idővel egyre kevesebb stresszt és idegességet tapasztalunk. A stressz csökkenésének természetes következménye, hogy az elme a TM gyakorlása során lenyugszik, ezért nem érzünk közben igényt arra, hogy felálljunk és mozogjunk. A nyugalom és a béke közvetlen megtapasztalása megszünteti nyughatatlanságot.

Folyamatos gyakorlás mellett a szorongás egyre kevesebb szerepet játszik az életünkben: jobb döntéseket kezdünk hozni a mindennapok során, mert könnyebben kezeljük a stresszt. Ezáltal egyre stresszmentesebbé válunk. A TM-ben az a nagyszerű, hogy még erősen szorongó állapotban is könnyedén és erőfeszítés nélkül tudjuk gyakorolni. A gyakran a koncentráción alapuló egyéb meditációs technikákkal ellentétben a TM egy egyszerű és természetes módszer, amelyhez semmilyen erőfeszítés nem szükséges. kapcsolódó tudományos kutatások

K: A csendben ülés és meditálás kényszere nem fokozza majd a szorongást?
válasz

Dr. Krag: Kutatások támasztják alá, hogy bizonyos „relaxációs technikák" valójában növelik a szorongás szinjét az ilyen problémákkal küzdők esetében. Azonban a többezer szorongással küzdő személy sokéves tapasztalata az, hogy képesek megtanulni a TM-et és a TM gyakorlásával csökken a szorongásuk. A TM-tanárok megfelelő útmutatása alapján képesek megtapasztalni a nyugalom számukra szokatlan, de mégis kellemes érzését. Ha valaki képes gondolatokat gondolni, akkor képes megtanulni a TM-et is. kapcsolódó tudományos kutatások

K: Nagyon elfoglalt vagyok, ezért ha megtanulom a TM-et, lehet, hogy soha nem lesz időm gyakorolni...
válasz

Dr. Brooks: Mindenkinek időre van szüksége, hogy újratöltse az energiakészleteit. Mindenki időt szakít arra, hogy egyen, aludjon és tisztálkodjon minden nap. A TM egy olyan program, amellyel megelőzhető, hogy a stressz idővel felhalmozódjon bennünk és ezáltal elvegye azt a lehetőséget, hogy élvezzük az életünket. A TM egy kiváló módszer ahhoz, hogy az elménk és a testünk a pihenés nagyon mély szintjére kerüljön, és egyre áthatolhatatlanabbá váljon a stressz számára. A nyugalomból származó energiának, valamint a test és az elme összehangolódásának köszönhetően az élet a növekedés és a fejlődés élményévé válik, és ennek során újabb és újabb tapasztalatok után nézünk, mivel könnyedén meg tudjuk oldani a felmerülő helyzeteket. Életünk egyik legjobb befektetés lesz az a rövid idő, amelyet napi szinten a TM gyakorlására fordítunk. kapcsolódó tudományos kutatások

Tudományos kutatások

tudományos kutatások a szorongásról

depresszió, szorongás és álmatlanság

 

Szakértőink a szorongás témakörében

Dr. James Krag, az American Psychiatric Association tagja, a Psychiatric Society of Virginia elnöke, és a Virginia Association of Community Psychiatrists korábbi elnöke volt négy évig. Jelenleg a Liberty Point, egy a helyi pszichiátriai problémákkal küzdő serdülők kezelésére létrejött program egészségügyi szolgálat-főnöke.

Dr. Jim Brooks, pszichiátriára szakosodott orvos. A Wayne State University Orvostudományi karán diplomázott Detroitban, majd pszichiátriai tanulmányait a University of Colorado Medical Centerben fejezte be. Jelenleg több délkelet-iowai elmegyógyászati központban is dolgozik, és egy privát pszichoterapeuta-praxisa is van az iowai Fairfieldben. Ezenkívül Dr. Brooks különösen érdeklődik a prevenció-alapú egészségügy kiegészítő és alternatív formái iránt. Az elmúlt 30 évben a Maharishi Ayurvéda Gyógyászati technikák kimagasló gyakorlója volt, és a Klasszikus Öt Elem Akupunktúrát is alkalmazta. Dr. Brooks írta a Hosszú Élet és Teljes Egészség Ayurvédikus Titkai című könyvet (Prentice Hall, 1996), és egy kutatást is publikált a Transzcendentális Meditáció előnyeiről a poszttraumatikus stressz kezelésénél (Tanácsadás és Fejlődés Folyóirat, 1985).